Közös s Égi Tudás

Jelen időszak átalakulás, változás (régi mintákból való kilépés), egyfajta evolúciós továbblépés időszaka. Szervezetünk antennaként viselkedik, leterhelt, stresszes állapot és nem kívánatos környezeti ártalmak hatására bioruha (emberi test) adó-vevő képessége csökken, mert kívül-belül megnövekedett a zaj. Egyéni vagy csoportos vezetett műhelyfoglalkozások, alkalmazott holografikus technológia révén kísérjük, támogatjuk a tudatosan Öntudatukra ébredő, képességeiket felfedező, hivatásukat kereső, elakadt embertársaimat – CsillagMag – az átalakulásban.

Tanácsadás, felmérés egyeztetés alapján javasoljuk Kristály-Fény Tér és Tachyon technológiai rendszereinket tartós megoldások, célok, öntudatra való ébredés eléréséhez: a Test békéje mellett a Szív-, és Elme békéjét is szükséges megszerezni. Hosszabb, időigényes munka, ugyanakkor megtanulsz emlékezni halat fogni, nem kell sorban állnod, cserében a természettel jó viszonyt szükséges ápolni. Nyitott elme és szívre van szükség sikeres eredmények eléréséhez, megtartásához. Aktuális élethelyzetek, elváltozások mögött mindig akad olyan érzés, gondolati mintázat, amit érdemes újra kalibrálni, elengedni, másik szokás mintát felvenni.

Természettel való együttműködés, benne élő szerves közösség (Kristálykolónia). Partneri együttműködés, kölcsönös tovább fejlődés, közösségi terek, lokális Életterek kialakítása, működtetése. Önmagunk meghaladása, férfi-női minőség egyensúlyának megteremtése, példamutatás. Emberek számára olcsó, hatékony, gyors megoldások kutatása, fejlesztése, tudás átadása, közösségi munkában való részvétel, szervezés, információ továbbadás. A feladatok ellátásához Test-, Szív-, Elme békéjén túl természetes képességek, hivatás megtalálása és alkalmazása szükséges, melyhez mély elhivatottság, szikla kitartás, odaadás, bizalom, hit mellett őszinte, tiszta szándék és kommunikáció az alap.

SZERETNE
✵ lokálisan Műhelyt kialakítani?
Csillag Harmonizátorokat alkalmazni?
✵ Fény-, Kristály-, Tachyon-, Torziós mező, technológiákat otthona, családja, személyes élettere, kerte, állatai számára?
Keressen bizalommal, érdeklődjön az adott CsillagMag Műhelyben dolgozó munkatársaknál személyesen.

Működés tachyonok, fénysebességnél gyorsabb szubatomi részecskék és holografikus mintázatok által történik, melyek információt hordoznak egyéni, közösségi, jelen evolúciós fejlődésben, emberiség továbblépésében. Tartalmazzák az eredeti tervrajzot mindannyiunkról. Lelkünkből, mely Isten/Forrás kiáradása az Univerzumban. Jelen kozmikus együtt állások során ezen részecskék nagyobb mértékben (Fotonöv) érik el a bolygónkat, mely hatással van ránk és környezetünkre. Fizikai-energetikai testünk (bioruha) igekszik alkalmazkodni jelen helyzethez több-kevesebb sikerrel. Ionoszféréban, emberi szervezetben okozott károk, valamint elhallgatott történelmünk, tudatlanság által az emberi test jelenleg kis mértékben képes felvenni ezen információ áradatot. Kvantumszinkronizációval egybekötött tudatos életmód által új szintre emelheti Önmagát, stabilizálhatja képességeit, megtalálhatja hivatását, kiterjesztheti, fejlesztheti képességeit, beindíthatja önregenerációs folyamatait, adottságait, amit felhasználhat hétköznapi élete megannyi területén.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.