ÁR-ADÁS

Árlista

Ahogy a szíve súgja…
SZENTKORONA CSILLAGMAG PROGRAM I.

Lehetősége van egyéni célokat meghaladó kezdeményezésekben együtt áradni velünk:
Szent Korona Csillag-Mag Program bárki számára elérhetővé tételéhez; hozzájárulhat feltételek megteremtéséhez, fenntartási költségekhez,
lokális (Énlaki és további helyeken) CsillagMag Műhely és Központ kialakításához, megépítéséhez. Tiszta szívvel felajánlva őseink Boldogasszonyának, Babba Máriának, teret adva ősi Ünnepek, hagyományok megtartásának, megőrzésének. Központi tere egy Szív-Fény Tér, mely független minden jelen vallástól, felekezettől, társadalmi hovatartozástól, nemzetiségtől. Minden tiszta szívvel, szándékkal rendelkező embert szívesen fogad.

Döntés a Szív-Térben már megszületett!

Közösség, Önellátás, Csatlakozási lehetőségek…
Amennyiben kezdeményezésünk felkeltette érdeklődését, hasznosnak véli, amit képviselünk, szívesen részt venne:
programjainkon, közösségi törekvéseink szélesebb körben történő képviseletében,
Közös s Égi lokális CsillagMag Műhely(ek) kialakításában, működtetésében,
további önellátáshoz szükséges fejlesztések, kutatások gyakorlati megvalósításában,
talaj termőrétegének kialakításában, természetes víz körforgásának fenntartásában,
Egyesületeink aktív munkájában, pártfogásában.

Alábbi módon tudja támogatni munkánkat:
Meglévő technológiák (Harmonizátorok, Szív-Fény Tér, Talajkezelés), termékeink megvásárlásával, használatukkal.
Szolgáltatásaink igénybevételével, programjainkon való részvételével.
Közvetlen formában adományok, felajánlások útján (anyagi, építőanyag, autó, gépi földmunka, nyílászárók, bútorok, munkaerő…stb).
Adója 1 % – ának felajánlásával Egyesületünk javára.
Egyesület tagsági illetve pártoló díjak (kedvezmények, lehetőségek) befizetésével – egyéni megállapodások.
CsillagMag Szövetséghez való csatlakozás, egyéni megegyezés alapján további kedvezményeket von maga után (Aurora Projekt).

Kérem fentiekkel kapcsolatban vegye fel velünk a kapcsolatot.

SZOLGÁLTATÁSOK

Akár egyedi megegyezés alapján – kaláka, áru-értékcsere

Alap/Teljes 30-90 perc
(Az ár a felmérés részletességétől függ.)
LEI: 100 – 150.-
HUF: 8.500 – 44.000.-

TIPP

Aktuális élethelyzetéhez és igényei alapján személyre szabjuk…

1 hónap, 8 alkalom
Egészségmegőrzés
Konzultáció / Holotérkép (teljes)
Javaslat / Masszázs, BioReg Wellness
Fény-Tér / Kineziológia
LEI: 880.-
HUF: 75.000.-

ESZKÖZÖK

Akár egyedi megegyezés alapján – kaláka, áru-értékcsere

Központi (fix helyre, de szétszedhető)
LEI: 81.000.- tól
HUF: 680.000.-tól

Mobil (hordozható, mozgatható változat)
LEI: 28.500.- tól
HUF: 2.400.000.-tól

Egyedi méret (fotel, ágy, stb… kialakítás)
LEI: 38.000.- tól
HUF: 3.200.000.-tól

EGYÉB ESZKÖZÖK

Aktuális élethelyzetéhez és igényei alapján személyre szabjuk…

Belső Önszabályozás Támogatás , START és HALADÓ csomaggal, FOLYAMATOS Műhelymunkával, anélkül
Mobil Basic: START, táska, töltő, készülék, kézikönyv, szállítás
LEI: 5.000.-tól
HUF: 420.000.-tól
Mobil Medium/XL + 1 db XL és/vagy 2 db M-es antenna
LEI: 7.250.-tól
HUF: 600.000.-tól
Mobil SUPERIOR + 1 db ergonomikus fotelágy
LEI: 16.200.-tól
HUF: 1.400.000.-tól
Lux Plus (LLP): készülék, adapter, táska, kézikönyv, XL és S antenna
LEI: 15.500.-tól
HUF: 1.300.000.-tól
LLP Ikea antenna + S antenna, START + HALADÓ
LEI: 15.500.-tól
HUF: 1.300.000.-tól
CellCom (LCC): készülék, csatlakozók, szoftver, antenna, kézikönyv START + HALADÓ + FOLYAMATOS Műhelymunkával
LEI: 59.500.-tól
HUF: 5.000.000.-tól
LCC + IMPRINTER
LEI: 73.800.-tól
HUF: 6.200.000.-tól

Ár nettó, lejben és forintban értendő, tartalmazza a behangolás, esetleges telepítés, betanítás, szállítás (120 km-en belül) költségeit.
Készlet kisöprési akcióban, adott modellek akár 15 – 30 % kedvezménnyel érhetőek el!
Számla igényét előre jelezze felénk. Elkészítési idő változó: 2 hét – 4 hónap.
Aktuális készleten lévő Harmonizátorok, Központi, Mobil Terek egyéb eszközök felől keressen bennünket bizalommal!

Amennyiben közvetlen formában szeretné munkásságom támogatni:
Gyurkó István
Adószám: 8442712321
OTP 11773384 00789512
IBAN HU33117733840078951200000000
SWIFT (BIC) OTPVHUHB

Amennyiben közösségi formában szeretne minket támogatni:
MAGYARORSZÁG
E.T.T.É Egyesület
1239 Budapest Horgaszpart út 39/A
Adószám: 18074624-1-43
MagNet Bank 16200223-10167669
IBAN HU79 1620 0223 1016 7669 0000 0000
SWIFT (BIC) HBWEHUHB
ERDÉLY (Románia) – SZENT KORONA REND EGYESÜLET
hamarosan