ÁR-ADÁS

Árlista

Ahogy a szíve súgja…
SZENTKORONA CSILLAGMAG PROGRAM I.

Lehetősége van egyéni célokat meghaladó kezdeményezésekben együtt áradni velünk:
✵ Szent Korona Csillag-Mag Program bárki számára elérhetővé tételéhez; hozzájárulhat feltételek megteremtéséhez, fenntartási költségekhez,
✵ lokális (Énlaki és további helyeken) CsillagMag Műhely és Központ kialakításához, megépítéséhez. Tiszta szívvel felajánlva őseink Boldogasszonyának, Babba Máriának, teret adva ősi Ünnepek, hagyományok megtartásának, megőrzésének. Központi tere egy Szív-Fény Tér, mely független minden jelen vallástól, felekezettől, társadalmi hovatartozástól, nemzetiségtől. Minden tiszta szívvel, szándékkal rendelkező embert szívesen fogad.

Döntés a Szív-Térben már megszületett!

Közösség, Önellátás, Csatlakozási lehetőségek…
Amennyiben kezdeményezésünk felkeltette érdeklődését, hasznosnak véli, amit képviselünk, szívesen részt venne:
✵ programjainkon, közösségi törekvéseink szélesebb körben történő képviseletében,
✵ Közös s Égi lokális CsillagMag Műhely(ek) kialakításában, működtetésében,
✵ további önellátáshoz szükséges fejlesztések, kutatások gyakorlati megvalósításában,
✵ talaj termőrétegének kialakításában, természetes víz körforgásának fenntartásában,
✵ Egyesületeink aktív munkájában, pártfogásában.

Alábbi módon tudja támogatni munkánkat:
✵ Meglévő technológiák (Harmonizátorok, Szív-Fény Tér, Talajkezelés), termékeink megvásárlásával, használatukkal.
✵ Szolgáltatásaink igénybevételével, programjainkon való részvételével.
✵ Közvetlen formában adományok, felajánlások útján (anyagi, építőanyag, autó, gépi földmunka, nyílászárók, bútorok, munkaerő…stb).
✵ Adója 1 % – ának felajánlásával Egyesületünk javára.
✵ Egyesület tagsági illetve pártoló díjak (kedvezmények, lehetőségek) befizetésével – egyéni megállapodások.
✵ CsillagMag Szövetséghez való csatlakozás, egyéni megegyezés alapján további kedvezményeket von maga után (Aurora Projekt).

Kérem fentiekkel kapcsolatban vegye fel velünk a kapcsolatot.

SZOLGÁLTATÁSOK

Akár egyedi megegyezés alapján – kaláka, áru-értékcsere

Alap/Teljes 30-90 perc
(Az ár a felmérés részletességétől függ.)
LEI: 100 – 150.-
HUF: 8.500 – 44.000.-

TIPP

Aktuális élethelyzetéhez és igényei alapján személyre szabjuk…

1 hónap, 8 alkalom
Egészségmegőrzés
✵ Konzultáció / Holotérkép (teljes)
✵ Javaslat / Masszázs, BioReg Wellness
✵ Fény-Tér / Kineziológia
LEI: 880.-
HUF: 75.000.-

ESZKÖZÖK

Akár egyedi megegyezés alapján – kaláka, áru-értékcsere

Központi (fix helyre, de szétszedhető)
LEI: 81.000.- tól
HUF: 680.000.-tól

Mobil (hordozható, mozgatható változat)
LEI: 28.500.- tól
HUF: 2.400.000.-tól

Egyedi méret (fotel, ágy, stb… kialakítás)
LEI: 38.000.- tól
HUF: 3.200.000.-tól

EGYÉB ESZKÖZÖK

Aktuális élethelyzetéhez és igényei alapján személyre szabjuk…

Belső Önszabályozás Támogatás , START és HALADÓ csomaggal, FOLYAMATOS Műhelymunkával, anélkül
Mobil Basic: START, táska, töltő, készülék, kézikönyv, szállítás
LEI: 5.000.-tól
HUF: 420.000.-tól
Mobil Medium/XL + 1 db XL és/vagy 2 db M-es antenna
LEI: 7.250.-tól
HUF: 600.000.-tól
Mobil SUPERIOR + 1 db ergonomikus fotelágy
LEI: 16.200.-tól
HUF: 1.400.000.-tól
Lux Plus (LLP): készülék, adapter, táska, kézikönyv, XL és S antenna
LEI: 15.500.-tól
HUF: 1.300.000.-tól
LLP Ikea antenna + S antenna, START + HALADÓ
LEI: 15.500.-tól
HUF: 1.300.000.-tól
CellCom (LCC): készülék, csatlakozók, szoftver, antenna, kézikönyv START + HALADÓ + FOLYAMATOS Műhelymunkával
LEI: 59.500.-tól
HUF: 5.000.000.-tól
LCC + IMPRINTER
LEI: 73.800.-tól
HUF: 6.200.000.-tól

Ár nettó, lejben és forintban értendő, tartalmazza a behangolás, esetleges telepítés, betanítás, szállítás (120 km-en belül) költségeit.
Készlet kisöprési akcióban, adott modellek akár 15 – 30 % kedvezménnyel érhetőek el!
Számla igényét előre jelezze felénk. Elkészítési idő változó: 2 hét – 4 hónap.
Aktuális készleten lévő Harmonizátorok, Központi, Mobil Terek egyéb eszközök felől keressen bennünket bizalommal!

Amennyiben közvetlen formában szeretné munkásságom támogatni:
Gyurkó István
Adószám: 8442712321
OTP 11773384 00789512
IBAN HU33117733840078951200000000
SWIFT (BIC) OTPVHUHB

Amennyiben közösségi formában szeretne minket támogatni:
MAGYARORSZÁG
E.T.T.É Egyesület
1239 Budapest Horgaszpart út 39/A
Adószám: 18074624-1-43
MagNet Bank 16200223-10167669
IBAN HU79 1620 0223 1016 7669 0000 0000
SWIFT (BIC) HBWEHUHB
ERDÉLY (Románia) – SZENT KORONA REND EGYESÜLET
hamarosan